S�t�t este lett, mire v�get �rt a boszork�ny�get�s. A cs�csel�k m�g ott maradt egy darabig az elhamvadt m�glya mellett; botokkal turk�lta a hamut: h�tha siker�l n�h�ny valamireval� csontot hazamenteni, amelyet azt�n j� p�nz�rt tov�bb lehet passzolni p�nzes gy�jt�knek. Igaz, mi�ta Lorenzo Medici nyak�ba s�zott valaki egy kutyacsontot boszork�nycsont gyan�nt, kezdett bealkonyulni a csontkereskedelemnek. A cs�csel�k azonban b�zott benne, hogy n�mi p�nzmagra tehet szert, �s t�rta b�szen az elhamvadt m�gly�t.
Mi h�rman, Luciano, Francisco �s �n, Niccolo; �gy d�nt�tt�nk, hogy a f�ll�b� Petrus tavern�j�ban �bl�tj�k le torkunkr�l a m�glya f�stj�t. Petrus szapor�n hajlongott, amikor megpillantott benn�nket, s mivel hangj�t �gysem hallhattuk volna a f�lsiket�t� zajban, csak karj�val mutatta, hogy furakodjunk be a bels� helyis�gbe, szokott asztalunkhoz.
A k�l�nteremben is v�gni lehetett a f�st�t, amely azokb�l az �jm�di szip�k�kb�l �radt, amiket a tenger�szek �rulnak a f�st�t ad� sz�raz levelekkel egy�tt. Mit tagadjam, �n is megpr�b�ltam, de ok�dnom kellett t�le, m�ghozz� nem is csak a f�st�t. Luciano szerint a tenger�szek az�rt b�rj�k lenyelni ezt az ocsm�nys�got, mert a haj� �lland� himb�l�z�s�t�l olyan lesz a gyomruk, mint a marh�k�. Mindent megem�sztenek benne, amit a j�raval� sz�razf�ldi ember azonnal kiadna mag�b�l: f�st�t, �vegcserepet, halcsontot.
Kezdetben m�g cs�pte a szem�nket a f�st, k�s�bb megfeledkezt�nk r�la. F�leg miut�n Petrus el�nk rakott vagy k�t �veggel, �s mi nyakalni kezdt�k a bort.
�ppen arr�l besz�lgett�nk, hogy a h�rek szerint Lorenzo �r hamarosan v�get vet a boszork�nyok meg�get�s�nek amivel, mi, h�rhedett szabadgondolkod�k t�k�letesen egyet�rtett�nk, amikor �rny�k vet�d�tt az asztalunkra. Feln�zt�nk, �s nem mondhatn�m, ugr�lni val� kedv�nk t�madt az �r�mt�l. Signore Dionisi mosolygott r�nk a f�st�n kereszt�l: Firenze mindenhat� rend�rf�n�ke. Luciano az asztal alatt megr�gta a l�bam, b�r abszol�te felesleges volt, hiszen ha az ember rend�rf�n�k�t l�t, r�ad�sul k�zelr�l, akkora lakatot tesz a sz�j�ra, mint a Szent P�l-sz�kesegyh�z nagykeresztje.
Dionisi an�lk�l, hogy enged�lyt k�rt volna r� lecs�ccsent az asztalunkhoz, �s �dv�z�lt benn�nket. Hozz�nk besz�lt, de nyugtalan tekintete kereszt�l-kasul csapongott a teremben. Nagyon �gy n�zett ki, mintha keresne valakit. V�g�l k�nytelenek voltunk megk�n�lni egy poh�rk�val. Annyit ivott, mint egy kismad�r; ink�bb csak a kez�ben forgatta a l�tszott rajta, szeretn� kib�kni, ami a lelk�t nyomja. No de nem az�rt volt rend�r, hogy kib�kje ny�ltan, egyenesen, hanem h�tulr�l j�tt mellbe, ahogy az alma materek k�rny�k�n mondani szok�s.
Signore Dionisi most is �gy kezdte, ahogy szokta. Lucian�hoz hajolt, �s g�nyos mosollyal az ajka szeglet�ben r�villantotta a szem�t.
— Csuha n�lk�l, aty�m?
— Kocsm�ba nem j�rok csuh�ban — mondta k�nnyed�n Luciano.
— Mit sz�lna hozz� a p�pa �szents�ge, ha megtudn�? — k�rdezet Dionisi, �s �gy j�rt a szeme, mint a nokedli a forrong� v�zben.
— Firenz�ben Lorenzo �r parancsol, nem a p�pa! — t�madott Francisco. — Ezt kegyelmednek jobban kellene tudnia!
Dionisi b�gyadt�n elmosolyodott, �s lehunyta a szem�t. A forgat�k�nyv szerint most kellett r�t�rnie a l�nyegre.
�s l�n. A rend�rf�n�k kinyitotta a szem�t, �s megfeledkezve Luciano otthon hagyott csuh�j�r�l, elfintor�totta az orr�t.
— Tekegyelmetek szerint vannak boszork�nyok?
R�nk n�zett, �s v�rta a v�laszt. Mi meg h�mm�gt�nk �s hallgattunk. Igaz, hogy Lorenzo �r r�videsen elt�rli az �get�seket, de m�ig m�g nem t�r�lte el. Ma m�g ott f�st�l�g a m�glya a boszork�ny csontjaival egy�tt a t�ren, �s lehet, hogy holnap is f�st�l�gni fog.
— Mert... valaki a minap is l�tott egyet. Megb�zhat� polg�r �s mind a k�t szem�vel l�tta.
Luciano nem b�rta ki, hogy ne ugrassa.
— Nincs ebben semmi — mondta, �s sz�j�hoz emelte pohar�t — A zsid�k annak idej�n mindennap tal�lkoztak legal�bb egy angyallal. Vagy ak�r az �rd�ggel.
— Ez a boszork�ny a leveg�ben sz�llott!
— Amazok is. V�rjon csak kegyelmed... Alighanem Rebecca volt az, aki kim�ne a puszt�ba, �s megl�t� az �rnak angyal�t amint...
— Ez itt sz�llott Firenze felett!
Luciano m�g tov�bb boh�skodott volna, ha Francisc�t el nem �nti a k�v�ncsis�g. — Hol sz�llott?
— A leveg�ben. Megb�zhat� ember l�tta alkonyatkor. A v�rosfalon �llt, �s...
— Biztos, hogy j�zan volt? — ezt �n k�rdeztem, mivel nem akartam lemaradni tr�f�ban a t�bbiek m�g�tt.
— Az volt. �rre m�rget vehetnek kegyelmetek. Az �gb�l sz�llt le egy naperny�vel. Csakhogy akkora volt naperny�je, amekkor�val a katedr�list is betakarhatn�. �s nem ez az ember l�gott rajta, hanem…
— Hanem?
Lehalk�totta a hangj�t, �s �gy s�gta fel�nk, mintha nem is � lenne a rend�rf�n�k.
— Egy paradicsom.
M�g r�h�gni sem volt er�nk a csod�lkoz�st�l.
— Ahogy mondom — folytatta. — Egy �ri�si paradicsom. Az fityegett az erny� alatt. Azt�n sz�pen leereszkedett a f�ldre �s… a paradicsom megrepedt, �s kisz�llt bel�le egy…
— Angyal? — t�totta el a sz�j�t Francisco.
— H�t... ha angyal volt is, nagyon emberform�j� angyal lehetett. Nem volt sz�rnya, de a ruh�ja feh�r volt, mint az angyalok�.
— Hov� lett a paradicsom �s ez az �z�... angyal vagy ember?
— Hi�ba kerestettem eg�sz nap, nem tal�ltak r�.
— Hogyhogy nem? — csod�lkozott Luciano. — Hiszen most mondta kegyelmed, valaki l�tta, hogy hol ereszkedett le a paradicsom... M�rt nem k�rdezte meg t�le?
A rend�rf�n�k felemelkedett, egyetlen hajt�sra kiitta a bor�t, azt�n nagyot s�hajtott.
— Miel�tt kik�rdezhettem volna, elkapt�k a kardin�lis emberei. Annyit pof�zott, hogy a kardin�lis fogdmegjeinek a f�l�be jutott a dolog.
— Ki kell hozni a b�rt�nb�l! — heveskedtem. — �s ki kell k�rdezni!
— Azt m�r aligha — mondta a rend�rf�n�k, �s elindult az ajt� fel�. — A kardin�lis �r meg�gettette. Ha j�l sejtem, kegyelmetek is ott tolongtak a m�glya k�r�l. K�l�nben nem akartam kellemetlenkedni... tov�bbi vid�m sz�rakoz�st!

Elh�lve b�multunk egym�sra, m�g inni is elfelejtett�nk. Luciano szomor�an cs�v�lta a fej�t.
— H�t ide jutott a vil�g! A z�ll�tts�g olyan fert�j�ben fuldoklunk, hogy tisztes firenzei polg�rok paradicsomokat l�tnak eserny�vel leereszkedni az �gb�l. Ha ezt Savonarola meg�rhette volna!
Beler�gtam a l�b�ba, mire m�g idej�ben elhallgatott, �gy az a s�padt k�p�, borost�s fick� aligha hallhatott meg b�rmit is a besz�lget�s�nkb�l, aki a szomsz�d asztalhoz telepedett �s leplezetlen �rdekl�d�ssel kezdett figyelni benn�nket. M�r-m�r azon voltam, hogy mintegy v�letlen�l az arc�ba l�ttyintek egy poh�rka bort, amikor a fick� nem felt�n�en, de m�gis l�that�an, furcsa mozdulatot tett a kez�vel. Felemelte, azt�n n�h�ny ujj�t kicsavarva visszaeresztette az asztalra. Legnagyobb meglepet�semre Luciano is hasonl� m�don v�laszolt: felemelt kez�nek ujjai �sszetekeredtek, mintha apr� k�gy�kk� v�ltoztak volna.
Az ember erre se sz�, se besz�d, �ttelepedett az asztalunkhoz.
— Hal�l Savonarola gyilkosaira! — suttogta, �s olyan vadul csillogott a szeme, hogy �vatosan t�volabb h�z�dtam t�le.
— Hal�l, ezerszeres hal�l! — d�rm�gte Luciano. — Mi a baj, testv�rem?
— J� tudni, hogy �lnek m�g olyanok, akik �rtik a jelet. Valakit el kellene rejteni, testv�r! Ezek kik? Megb�zhatom benn�k?
Luciano biztos�totta, hogy hallgatni fogunk, mint a s�r, mire a fick� halkan besz�lni kezdett.
— Egy... alkimist�t rejtegetek. �gyes fick�, majd megl�tj�tok. Alighanem Franki�b�l j�tt, vagy m�shonnan, nem �rtem a szav�t eg�szen. Nagy tud�s� f�rfi�, alighanem olyanok �ld�zt�k el a haz�j�b�l, mint ez a...
— Csitt! — emelte ujj�t az ajka el� Luciano.
— M�g j�l j�het nek�nk — mondta a fick�, �s el�gedetten l�tta, hogy Luciano bort t�lt neki. — Tegnap este homokb�l �s valami f�magb�l port k�sz�tett... azt mondta, hogy �gy�ba kell tenni, �s bumm!
— Mi az, hogy bumm? — k�rdezte kerek szemekkel Francisco.
— �n sem tudtam, de megtanultam. R�sz�rt egy kicsit a t�zre, �s... megemelkedett a kunyh�m teteje. Vel�nk egy�tt. A boz�tosban t�rtem magamhoz az alkimist�val egy�tt. Kicsit meg�t�ttem magam, de semmi. Azt mondta, hogy... nyilv�n a fej�re esett szeg�ny.
— Mit mondott? — tudakolta Luciano.
— Hogy nincs itt a digit�lis elemz�je. Rosszul saccolta meg a robban�s erej�t.
— Blabla — mondtam, �s felh�ztam a v�llam, hogy min�l okosabbnak l�tsszam. — Ennek nincs semmi �rtelme!
— De a tet�m felrep�lt a leveg�be! Ez az ember m�g a palot�kat is fel tudn� robbantani! El kell t�ntetni, miel�tt �k t�ntetik el. Ha m�gly�n v�gzi, mi haszna a nagy tud�s�nak? Arra gondoltam, hogy...
— Merre volt a h�zad? — tudakolta Luciano izgatottan. A f�rfi beledugta mutat�ujj�t a boromba, �s az asztalra m�zolta vele az utc�kat �s a v�rosfalat.
— Itt. M�g ma �jszaka...
A vastag f�sttakar� m�g�tt felbukkant a rend�rf�n�k pocakos alakja. Ember�nk olyan gyorsan bukott le az asztal al�, hogy alig tudtuk k�vetni a tekintet�nkkel. Mire a rend�rf�n�k hozz�nk �rt, m�r nem volt sehol.
�n pedig el�gedetten figyeltem, hogy az izzadt signore Dionisi f�ld�nt�li mosollyal az arc�n issza ki a boromat, amibe az ismeretlen koromt�l �s f�ldt�l koszos ujj�t dugta.

Hajnali kakassz�ra tal�ltuk meg az alkimist�t. Mert k�ts�g�nk sem f�rhetett hozz�, hogy alkimist�val van dolgunk, aki mellesleg az �rd�ggel cimbor�l. Nagyon is j�l tudtuk, hogy k�lorsz�gokban n�mely uralkod�k t�mogatj�k az alkimist�kat abban a rem�nyben, hogy aranyat k�sz�t nekik, vagy hogy megtal�lja sz�mukra a b�lcsek k�v�t. Esetleg az �r�k �let ital�t. Azt is tudtuk, hogy a papok gy�l�lik, �s gyakran megesik, hogy a tud�s f�rfiak a m�gly�n v�gzik.
Az alkimista egy �ri�si lapulev�l alatt �lt, amikor r�tal�ltunk. Hajdan h�feh�r ruh�ja olyan sz�nekben j�tszott, mintha most h�zt�k volna ki a legundor�t�bb firenzei p�ceg�d�rb�l. A szaga is �ppen ahhoz volt hasonlatos. �lt a lapulev�l alatt, �s a karj�t b�multa, amelyen egy kerek csillog� valami d�szelgett. J�tt�nkre felpislantott, �s a csillog� valamit igyekezett ruhaujja al� rejteni. Mivel a p�cesz�n� k�peny ujja �ppen a k�ny�k�ig �rt, fogadni mertem volna k�t aranyba, hogy nem fog siker�lni neki.
Nem is siker�lt. Erre feladta a pr�b�lkoz�st, �s mintha csak v�letlen�l tenn�, egy gyerekfejnyi k�re fektette a kez�t.
Luciano leguggolt vele szemben, �s ugyan�gy tekerte �sszevissza az ujjait, mint a kocsm�ban az a fick� aki a h�rt hozta az alkimist�r�l. Az alkimista n�zte egy darabig azt�n megpr�b�lta ut�nozni. Mit mondjak, nem ment valami f�nyesen. Annak ellen�re sem, hogy nyolc ujja volt mind a k�t kez�n.

Szerencs�re kis termet� ember volt az alkimista, �gy nem volt t�ls�gosan nagy m�v�szet becsemp�szni a h�zunkba. Francisco egyszer�en leter�tette a k�peny�vel, megfogta a kez�t, �s maga ut�n h�zta. � meg b�k�sen ballagott arra, merre h�zta, �s csak n�ha morrant fel el�gedetlen�l, amikor beler�gott egy-egy ki�ll� k�be, vagy g�d�rbe l�pett.
Elgondolkozva bandukoltam mellett�k, �s nem voltam biztos benne, j�l teszem-e, hogy a kis fick�t befogadom a h�zunkba. Sz�vem szerint nemhogy a h�zba, de m�g a kert�nkbe sem bocs�tottam volna be. S�t a szolg�kkal m�g a v�rosb�l is kizsuppoltattam volna. Ugyanakkor, b�rmennyire is tagadjam, vonz�d�st is �reztem ir�nta. Hi�ba volt akkora a feje, mint a k�t �kl�m, aszott a k�pe, mint a napon felejtett narancs, hi�ba volt nyolc ujj a kez�n �s v�kony, nyamvadt teste; �ri�si, barna szemeib�l a szellem olyan er�s f�nye �radt, hogy beleborzongtam. �gy �reztem magam, mint amikor Lucilla el�sz�r bontotta le el�ttem a ruh�j�t, �s �n megd�bbenve tapasztaltam, hogy nyakt�l lefel� eg�sz test�t fekete sz�r bor�tja, mint a kan �rd�g�t. Az arca azonban a h�vogat� Lucilla arca maradt, ha a teste m�s is volt, mint amilyennek elk�pzeltem, amikor a templomban figyeltem szende mozdulatait.
R�vidre fogva a sz�t, az alkimista bek�lt�z�tt a h�zamba, a legbels� titkos kamr�ba, ahova csak nekem volt kulcsom, a b�ty�mnak �s Lucill�nak. �s term�szetesen egy takar�t�szolg�mnak.
A kis mitugr�sz a szob�t figyelte, mi pedig �t. V�g�l le�lt az �gyra, �s r�nk fintorgott.
— K�sz�n�m. J� kis k�gli.
Meglepve tapasztaltuk, hogy ugyanazokkal a szavakkal, kifejez�sekkel �l, mint az egyszer� emberek: fav�g�k, sz�n�get�k, p�sztorok. A hangsz�ne pedig t�k�letesen azonos volt annak a fick�nak a hangsz�n�vel, aki a kocsm�ban h�rt adott r�la.
Francisco lement a pinc�be, bort hozott, �s megk�n�ltuk vele az alkimist�t is.
Felemelte a poharat, lapos kis orr�hoz emelte, megszagl�szta azt�n felcsillant a szeme a meglepet�st�l.
— Alkohol, csersav, peptidek, fest�kanyag, eg�sz j� kis kever�k. �zemanyagnak sajnos szar.
N�zt�nk egym�sra, �s el�sz�r fordult meg a fej�nkben, hogy a kis fick� t�l�n nem norm�lis. No de, k�rdem �n, mi�rt lenne norm�lis egy alkimista?
— Olyan a besz�ded, mint az� a fick��, akinek felrobbantottad a kunyh�j�t — mondtam. — Kiv�ve azokat a szavakat, amiknek nincs �rtelme.
— Na ja — mondta a fick�. — T�le tanultam a nyelveteket.
— Menyi id� alatt? — h�kkent meg Francisco.
— H�t... r�ment a f�l �jszak�m. A haj�ban maradt a ford�t�g�pem. K�nytelen vagyok magam vesz�dni a kommunik�ci�val. Nem j�l besz�lek tal�n?
Udvariasan megnyugtattuk, hogy nincs baj a besz�d�vel, pedig k�nyes �zl�s�nknek m�sf�le kifejez�si form�k feleltek volna ink�bb meg. Mi sem z�rk�ztunk ugyan el a zamatosabb kifejez�sekt�l, a sz�n�get�k �s p�sztorok sz�kincs�ben azonban azok a szavak domin�ltak, ak�r k�t�sz� gyan�nt is, amelyeket �riember csak ritk�n �s er�s felindul�s�ban vesz a sz�j�ra.
— Frankhonb�l j�tt�l? — �rdekl�d�tt Luciano.
Az alkimista elgondolkodott, azt�n beleegyez�en felr�ntotta a v�ll�t.
— Mi�rt ne?
— Ne is tagadd, hogy alkimista vagy! El�ztek?
A kis fick� riadtan pislantott k�rbe, majd halkan megk�rdezte.
— Mi az, hogy alkimista?
Elmagyar�ztuk neki, mire el�gedetten b�lintott.
— Ez esetben val�ban alkimista vagyok.
— Ragyog�! — d�rzs�lte �ssze a kez�t Francisco. — Mit tudsz csin�lni?
— Hogyhogy?
— P�ld�ul k�b�l aranyat?
Szinte hallottuk, hogy kattog az agya. Azt�n b�lintott.
— Lehet. B�r nem �ri meg. Az elemi r�szecsk�k bomb�z�sa egy vagyonba ker�l. Dr�g�bb a mesters�ges arany, mint a val�di.
Ilyen �s ehhez hasonl� ostoba besz�dekkel sz�rakoztatott benn�nket. Mit tagadjam, �lvezt�k a jelenl�t�t. Tal�n a bizonytalans�g, ami benn�nk munk�lt, tette �lvezetess� a vele val� t�rsalkod�st. Nem voltunk eg�szen biztosak benne, hogy nincs-e valami igazs�g abban, amit �sszevissza fecseg. Hiszen a mes�kben is igaz lehet ez-az annak ellen�re, hogy a s�rk�ny �s a r�zsegg� bagoly aligha l�tezik.
— Ha aranyat nem, akkor mit tudsz csin�lni? — k�rdezte n�mik�ppen csal�dottan Francisco.
Miel�tt v�laszolhatott volna, Luciano k�zbev�gott.
— Igaz, hogy eserny�n sz�lltai le az �gb�l?
Az alkimista r�vid haboz�s ut�n b�lintott.
— Igaz.
— Mi�rt?
T�prengve t�rta sz�t a karj�t.
— El�sz�r is elfogyott az �zemanyagom. N�zt�nk egym�sra elh�lve. �rtett�k minden szav�t, de m�gsem volt �rtelme annak, amit mondott.
— Mi az az �zemanyag?
— H�t... hogyan is magyar�zzam? Az erny�t a sz�l ereje hajtja, bizonyos masin�k�t pedig m�s. Az eny�mnek elfogyott az �zemanyaga. Amikor l�ttam, hogy nincs mese, lesz�lltam. R�b�ztam az eg�szet az �nm�k�d� lesz�ll�egys�gre. Le is sz�llt a haj�m sim�n.
— A paradicsom?
— A micsoda? Ja, vagy �gy! Hihihi! Marha j� k�pekben gondolkoztok... T�nyleg olyan, mint egy paradicsom.
— Hol van most a paradicsom?
— A hely�n. Ahol lesz�llt.
�sszen�zt�nk, majd Francisco a v�ll�ra tette a kez�t.
— Ide figyelj, alkimista! Ak�rki vagy is, sz�ks�g�nk van r�d. Ha tudn�l n�h�ny olyan szerkezetet csin�lni, amivel fel lehetne robbantani egy-k�t palot�t, seg�ten�nk neked abban, amit csak akarsz. P�ld�ul elrejt�zni. Mert ha a kardin�lis embereinek kez�be ker�ln�l... el�getn�nek. Azt hinn�k, boszork�ny vagy. �rted?
Az alkimista szapor�n pislogott, �s bizonytalanul b�lintott.
— A paradicsomot pedig el kell rejten�nk. Ha megtal�lj�k...
— Kiz�rt dolog — mondta, �s mosoly vonaglott v�gig majomk�p�n. — L�thatatlann� tettem. �tmennek rajta, de nem veszik �szre. Van benne egy elrejt� sziszt�ma...
Valami f�rta az oldalamat, valami, ami a kulcsa lehetett ennek az eg�sznek. Akkor m�r sejteni kezdtem, hogy az alkimista aligha Frankhonb�l j�tt, �s aligha a csuh�sok zavart�k id�ig. Persze fogalmam sem volt r�la, kicsoda, de biztos voltam benne, hogy nem az, akinek mondja mag�t.
— Mi�rt nem m�sz vissza oda, ahonnan j�tt�l? — tettem fel a k�rd�st.
Nagyot s�hajtott, �s malmozni kezdett mind a tizenhat ujj�val.
— Menn�k �n boldogan, de most mondom, hogy kifogyott az �zemanyagom. Am�g fel nem t�lt�m a tankokat, itt kell rostokolnom.
— Mib�l van az az... �zemanyag?
Erre mondott valamit, j� hossz�t �s teljess�ggel �rthetetlent, hogy meg sem k�s�rlem le�rni. �gysem lenne semmi �rtelme.
— �s ez... hol tal�lhat�?
— Ha tudn�m, nem lenn�k itt — mondta rezign�lt�n. — A fene se tudja, itt mib�l lehet el��ll�tani. Csak ez a szerencs�tlen k�zi analiz�tor van velem — �s a csukl�j�ra szerelt f�nyl� valamire mutatott. — Ezzel eg�szen k�zel kell mennem a gyan�s t�rgyhoz, hogy kimutassa a — ism�t hossz� sz� — jelenl�t�t.
— Nem keresnek ott, ahonnan elj�tt�l? — k�rdezte szok�s�hoz h�ven igencsak b�lcsen Luciano.
— �tvertem �ket — mondta az alkimista szomor�an. — Hossz� t�rt�net. Azt akartam, hogy ne zavarjanak kutat�s k�zben, �s �gy csin�ltam, hogy a nyomomat vesz�ts�k. Most azt�n tess�k! R�f�ztam.
— �s ha... seg�ten�nk neked �zemanyagot szerezni?
Az alkimista szeme felcsillant.
— Megtenn�tek?
— Egy felt�tellel — emelte fel az ujj�t Luciano. — Ha csin�lsz nek�nk olyan port, mint amilyen levitte annak az embernek a kunyh�ja tetej�t.
— Elsz�rtam — mondta az alkimista sz�gyenl�sen. — Ez a vacak kis analiz�tor...
— Nek�nk �ppen olyan por kell! — er�sk�d�tt Luciano.
— �zemanyagnak nem j� — pr�b�lt jobb bel�t�sra t�r�teni benn�nket a kis fick�, majd amikor meggy�z�d�tt r�la, hogy hajthatatlanok vagyunk, belet�r�dve t�rta sz�t a karj�t. — Fel�lem... Csin�lhatok ak�r egy... — itt mondott valamit, amit ism�t nem �rtett�nk — ha ez j� nektek. Mit akartok vele?
Egym�sra n�zt�nk �s hallgattunk. A kis pasas v�g�l is meg�rtette, hogy nem akarjuk elmondani neki, mire kell a por, �s nem is er�sk�d�tt tov�bb.
— Ha... megcsin�lom, mikor l�tunk neki az �zemanyagkeres�snek? — k�rdezte, �s malmozni kezdett sz�p sz�m� �j�val.
— Mondd, hogy mit kell keresn�nk! — b�ztatta Luciano.
— H�t ez az. Ha �n azt tudn�m! �sszevissza kell m�szk�lnom, kezemen az analiz�torral, hogy r�j�jjek, mib�l lehetne kivonni a...
Hirtelen meg�rtettem, mire akar kilyukadni. Szabadon akar mozogni eg�sz Firenze ter�let�n, kez�n azzal a furcs�n csillog� var�zseszk�zzel, �s keresni akarja az �zemanyagot... Holtbiztos, hogy felt�nik valakinek, holtbiztos, hogy feljelentik, holtbiztos, hogy a kardin�lis elfogatja, holtbiztos, hogy m�gly�n v�gzi. Holtbiztos, hogy vel�nk egy�tt.
Gondterhelten meredtem a leveg�be, azt�n egyszerre csak ragyog� �tletem t�madt. Felkaptam a f�ldr�l Francisco k�peny�t, �s r�bor�tottam a fick�ra. Meglep�d�tt ugyan, �s tett n�h�ny b�tortalan k�s�rletet, hogy megszabaduljon t�le, azt�n amikor a fej�re �t�ttem, engedelmesen megbujt a ruha alatt.
— Mit akartok t�lem? — nyafogta. — Hiszen meg�g�rtem...
— T�nyleg, mi a fen�t akarsz t�le? — k�rdezte csod�lkozva Luciano, k�szen r�, hogy ak�r er�szakkal is kir�ngassa a k�peny al�l.
— Gyer�nk! — mondtam, �s h�zni kezdtem az ajt� fel�. — Gyer�nk!
— Hov�, az isten�rt? — csapta �ssze a kez�t Francis�. — Hov�, Niccol�?
— El�bb a sz�kesegyh�zba, azt�n a kardin�lishoz!
Azt hitt�k, elment az eszem.

Miut�n t�lest�nk a magyar�zkod�son, meg sem �lltunk a sz�kesegyh�zig. Az utc�kon tengernyi naplop� tolongott, �s alaposan megb�multak benn�nket, ahogy arrafel� igyekezt�nk. Egy koszos alak m�g a k�peny sz�l�t is fellebbentette, hogy al�n�zhessen, de Luciano j�l ir�nyzott r�g�ssal elvette a kedv�t a k�v�ncsiskod�st�l. Sietn�nk kellet, hogy az alkimista el�bb jusson be a sz�kesegyh�zba, mintsem a kardin�lis emberei megszagolj�k a jelenl�t�t. Ha m�r odabenn van, �s l�tta, amit l�tnia kell, lesz es�lye a menek�l�sre. S�t arra is, hogy szabadon m�szk�lhasson Firenz�ben.
A sz�kesegyh�z t�mve volt emberrel; �ppen halotti szertart�s folyt, amikor bel�pt�nk. A halott a f�haj� k�zep�n, d�szes ravatalon fek�dt; gy�szol� nemigen akadt a k�zel�ben.
Az alkimista megtorpant, �s megpr�b�lta kital�lni, mi t�rt�nt.
A k�peny ekkor m�r term�szetesen nem volt rajta; Luciano leemelte r�la, hogy l�ssa, amit l�tnia kell.
A kis fick� a halott fel� ford�totta majomk�p�t, szagl�szott, azt�n Francisc�hoz fordult.
— Mi t�rt�nt?
— Meghalt — mondta Francisco, �s hanyagul keresztet vetett.
— Felt�masszam? — suttogta az alkimista.
Luciano r�m�lten a sz�v�hez kapott.
— M�g csak az hi�nyozna! Miszlikbe szabdaln�nak benn�nket, �s teljesen igazuk lenne. Hiszen ez Belloni az uzsor�s!
— Ha nem, h�t nem — vonta meg a v�ll�t az alkimista. —Mi a hal�l oka? Forr� leveg�?
— Hideg k�s — mondta Francisco. — N�zz k�r�l, ahogy megbesz�lt�k! Itt v�runk az oszlop m�g�tt!
A kis fick� b�lintott, azt�n elszakadt t�l�nk. Belevetette mag�t a t�megbe, �s mire felocs�dtunk, m�r nem volt sehol.
Francisco �s Luciano az oszlopn�l maradtak, �n pedig megpr�b�ltam k�vetni, hogy l�ssam mit csin�l. Nem mintha a seg�ts�g�re siethettem volna, ha bajba keveredik, de legal�bb l�tni akartam, amiben mesterkedik.
Nem mondom, volt is n�znival� rajta! �t perc alatt annyi szents�gt�r�st k�vetett el, mint valamennyi eretnek az elm�lt �vsz�zadokban egy�ttv�ve. Nincs annyif�le k�nz�eszk�ze az inkviz�ci�nak, amennyivel ki lehetett volna egyenl�teni az alkimista szents�gt�r�seit. Behunytam a szemem, �s �reztem, hogy izzadni kezd a homlokom. L�ttam magam, Lucian�t �s Francisc�t a kis fick� mellett a m�gly�n. Nem voltunk valami emelkedett l�tv�ny, annyi szent!
Azzal kezdte, hogy megmosakodott a szenteltv�ztart�ban. M�g a h�nalj�t is megmosta, ahogy illik. Nem is tudom, a l�bmos�st mi�rt mell�zte. Tal�n att�l tartott, hogy nem f�r be valamennyi ujja a m�rv�nyed�nybe.
Miut�n megtiszt�lkodott — term�szetesen j� n�h�ny megr�k�ny�d�tt h�v� szeme l�tt�ra —, kisz�rta mag�nak Szent Petrus szobr�t egy oldalhaj�ban, �s szem�gyre vette. Fintorgott neki, mintha �l�l�ny lenne. Kiny�jtotta a kez�t, �s K�nnyed�den leemelte a d�gneh�z, ki tudja, milyen k�b�l faragott szobrot a f�ldre. N�h�ny v�nasszony hasra esett a f�lelemt�l, azt h�v�n, hogy a szent megelevenedett. Az alkimista elgondolkodott, �s egyetlen, apr� kis mozdulattal pattant Petrus hely�re. Karjait �sszekulcsolta, s olyan fens�s�ges tekintettel n�zett le az alant tolong�kra, mint a val�di szentek.
Behunytam a szemem, egyre k�zelebb l�ttam magunkhoz a m�gly�t. Mire kinyitottam, d�bbenten l�ttam, hogy az �regasszonyok az alkimista l�b�t cs�kolgatj�k, aki vihogva elkapkodja el�l�k, �s egy dr�ga brok�tf�gg�nybe kapaszkodik Elford�tottam a fejem, amikor a f�gg�ny balj�slat� reccsen�ssel kett�szakadt, s az alkimista hangos ord�t�ssal bezuhant a v�nasszonyok k�z�.
Megpr�b�ltam megmenteni, de hi�ba l�kd�stem f�lre a v�ns�geket, nem tal�ltam sehol. A v�nasszonyok kr�tafeh�r arccal magyar�zt�k, hogy �ppen az el�bb jelent meg Szent Petrus, fej�n gl�ri�val, �me itt van a sz�thasadt f�gg�ny! Egyre k�ts�gbeesettebben keringtem �sszevissza.
M�r-m�r lemondtam r�la, amikor megpillantottam Sponelli, b�boros szarkof�gj�n. F�ld�nt�li mosollyal falatozott, egy karvastags�g� faggy�gyerty�t. Hozz� akartam rohanni de megbotlottam egy botj�t r�z� koldusban. Mire felpattantam, a v�rtatlanul felbukkant Luciano m�r r�ter�tette Francisco k�peny�t, �s mag�val hurcolta. Szemem sark�b�l l�ttam, hogy sokan felismertek benn�nket, amikor kirobogtunk a sz�kesegyh�zb�l, �s mutogat�sukb�l arra k�vetkeztettem, hogy nem m�lik el fert�ly�ra sem, s a kardin�lis �r mindenr�l t�j�koztatva l�szen.
A templom sarka m�g�tt egy eldugott helyen v�gre meg�lltunk, �s Luciano lekapta r�la Francisco k�peny�t. Az alkimista m�g mindig a gyerty�t r�gta; �gy l�tszott, nehezen tud megbirk�zni a bel�vel.
— �zlik? — k�rdezte v�szj�sl� nyugalommal Luciano.
A kis fick� �szre sem vett benn�nket. Mintha egy bels� hangot hallgatott volna fesz�lt figyelemmel.
— Nincs benne �zemanyag — mondta v�g�l, �s kik�pte a belet. — De az �ze j�! Mi�rt �getik el ahelyett, hogy megenn�k?
Egym�sra meredt�nk. Azt mondta a szem�nk, hogy hagyjuk a fen�be az eg�szet, �s ink�bb azon t�rj�k a fej�nket, hogyan m�sszunk ki a. slamasztik�b�l. Ezt a h�lye alkimist�t meg csak s�ss�k meg, mint a geszteny�t!
A kis fick� alighanem megsejtette, mi j�tsz�dik le benn�nk, mert imm�r teljes figyelm�vel fel�nk fordult.
— Megtal�ltam, amit kerestem! — mondta b�szk�n.
— �spedig? — tudakolta mogorv�n Luciano.
— Ezt itt! — �s a gyerty�ra mutatott.
— Mi van vele?
— Gyorsan fogy — mondta az alkimista.
— F�leg ha eszed — b�lintott Francisco. — Nem vetted m�g �szre, hogy nem arra val�?
— Csin�lok olyat helyette, amelyik nem fogy.
Luciano felkapta a fej�t, �s az alkimist�ra meredt.
— Hogy mondtad?
A fick� megism�telte. Hogy olyan gyerty�t k�sz�t, amelyik soha nem fogy el.
— Mennyi id� kell hozz�? — k�rdezte gyorsan Luciano.
— Minimum f�l �ra — mondta az alkimista.
— Nyersanyag?
— T�z perc alatt �sszeszedem. Kell hozz�...
Nem tudta befejezni, mert rajtunk �t�ttek a kardin�lis fogdmegjei. �s nemcsak rajtunk, hanem a fej�nk�n is. �gy azt�n el�jultunk.

Amikor magamhoz t�rtem, �sszevissza voltam k�t�zve, �s egy sz�ken �ltem. A t�bbiek kor�bban magukhoz t�rhettek, mert amikor kinyitottam a szemem, Luciano m�r a kardin�lissal t�rgyalt. Az alkimista sz�ke karf�j�n �lt, �s l�that� �lvezettel nyalogatta a megmentett gyerty�t. Amikor a kardin�lis �szrevette, hogy kinyitom a szemem, hozz�m l�pett, �s keresztet vetett r�m. Azt�n rosszall�an cs�v�lta a fej�t.
— Ejnye, ejnye, Niccol�, m�r megint mibe keveredt�l? Csak k�t hete h�ztalak ki a cs�b�l, amikor az a kis n� feljelentett... Oldozz�tok fel!
Az ajt� mellett str�zs�l� prib�kek engedelmeskedtek. Am�g lehullottak r�lam a k�telek, a kardin�lis Lucian�t �s az alkimist�t figyelte. Fekete k�peny�ben ink�bb az �rd�g, mint Isten ember�nek l�tszott.
Keskeny, vertei�n ajk�t �sszeszor�tva b�multa a gyerty�t nyalogat� alkimist�t, azt�n intett Lucian�nak, hogy folytathatja.
— Teh�t — mondta Luciano —, ez az ember t�voli, frankhoni tud�s. Az eretnekek �ld�zt�k el, mert csupa Istennek tetsz� dolgot cselekedett.
— K�pzelem — morogta a kardin�lis.
— Elhat�rozta, hogy Firenz�be j�n, �s felaj�nlja szolg�latait kegyelmednek. �szint�n sz�lva, nincs tiszt�ban a helyi szok�sokkal.
— Azt l�tom — mondta az aszk�tak�p� f�pap, �s �sszefonta mell�n a karj�t. — Frankhonban t�n az a m�di, hogy Isten ir�nti tiszteletb�l megzab�lj�k a templomi gyerty�kat?
— Ez csak a l�tszat — mondta Luciano.
— �s mi a l�nyeg? — k�rdezte k�v�ncsian a kardin�lis.
Luciano hozz�hajolt, �s elmagyar�zta neki, hogy mit tervez az alkimista. Olyan gyerty�t k�sz�t, amely soha nem fogy el. Isten �s az apostolok szent lelke vil�g�t benne �r�kk�n-�r�kk�. Nem b�d�s, �s nem kell cser�lni. Nem kormoz, �s nem gyullad meg t�le a h�v�k ruh�ja.
A kardin�lis megsimogatta j�l f�s�lt szak�ll�t.
— Mennyi id� alatt k�pes ki�nteni? — k�rdezte nyugodtan.
— F�l nap alatt — mondta �vatosan Luciano.
A f�pap hallgatott, azt�n beleegyez�n b�lintott.
— Rendben van. Est�ig kaptok id�t. Am�g az els� csillag fel nem bukkan az �gen. Ha addig elk�sz�ti, kineveztetem els� sz�m� �llami alkimist�v�, �s ti sem j�rtok rosszul… De ha nem…
Sokat sejtet�en intett, majd �ssze�t�tte a tenyer�t.
Szak�llas, nagydarab test�rkapit�ny n�zett be az ajt�r�sen.
— Gy�jtsetek f�t �s r�zs�t! — adta ki a parancsot a kardin�lis. — Lehet, hogy este ny�lt t�z�n vacsor�t s�t�nk!
— Mi lesz a men�, nagys�gos uram? — k�rdezte vigyorogva a kapit�ny.
— Gyerty�val t�lt�tt alkimista — mordult r� a kardin�lis, �s bev�gta az ajt�t.
Kora d�lut�n volt, amikor az alkimista nekikezdett a munk�nak. Addigra m�r annyi felszerel�st halmoztunk fel a szob�ban, hogy mozdulni sem tudtunk t�le. A kis fick� izgatottan ugr�ndozott k�z�tt�nk: meg�ll�s n�lk�l szagolgatta a porokat, nyalogatta a g�rebeket, tapogatta a gyan�sabbn�l gyan�sabb kin�zet� kenc�ket. Egyszer�en rossz volt n�zni, amit csin�l. Luciano �s Francisco ott toporogtak k�r�l�tte, �s igyekeztek seg�teni. Ann�l is ink�bb, mert az id� vill�msebesen rohant el�re, a be�g�rt mag�t�l �g� �s sohasem fogy� gyerty�nak pedig m�g nem volt se h�re, se hamva.
A pakol�s tet�pontj�n, amikor m�r mindent elbor�tottak a k�mcs�vek, g�rebek �s lyukas fenek� l�basok, hangos vih�ncol�ssal befutott Lucilla. A szem�b�l l�ttam, hogy mi�rt j�tt. Csal�dott meglepet�s �lt ki az arc�ra, amikor felfedezte, hogy nem vagyok egyed�l, s�t az �gyamra sem �lhet a r�halmozott �vegcs�kt�l.
Luciano �s Francisco beh�zt�k a nyakukat: v�rt�k az �gzeng�st. Azt sz�molgattam magamban, vajon mennyi k�rt tesz majd Lucilla az alkimista felszerel�s�ben, �s vajon nem a hal�los �t�let�nket jelenti-e megveszekedett �rj�ng�se? Ha kinyiffan a felszerel�s�nk, �s nem k�sz�l el a gyertya…
Lucilla kit�totta a sz�j�t, falhoz v�gta kis t�sk�j�t, �s a haj�hoz kapott, hogy �rj�ng�se k�zben t�pkedhesse, amikor tekintete tal�lkozott az alkimista tekintet�vel. A l�ny lehajolt, felemelte a t�sk�j�t, �s szel�d mosollyal megcs�kolta Lucian�t, Franciscot, majd engem. Azt�n lecs�ccsent a kerevet sz�l�re, �s elmagyar�ztatta mag�nak, hogy mi t�rt�nik a szob�mban. Luciano �s Francisco egym�s szav�ba v�gva vil�gos�tott�k fel az elm�lt nap esem�nyeir�l. H�l�b�l, hogy elmaradt a nagyjelenet.
Lucilla b�logatott �s engedelmet k�rt, hogy seg�thessen az alkimist�nak. Mi csak menj�nk a fen�be vagy legal�bbis a k�zeli tavern�ba, �s estig haza se t�rj�nk. Az ilyen k�tbalkezesek, mint mi, �gyis csak h�tr�ltatn�nk a munk�jukat.
Olyannyira t�tva maradt a sz�m, hogy csak Francisco seg�ts�g�vel tudtam becsukni. Az alkimista b�tor�t�n intett hogy fogadjuk meg Lucilla tan�cs�t, �s menj�nk a tavern�ba.
Elh�lve sz�delegt�nk le a l�pcs�n, ki az utc�ra, s csak amikor fel�nk csapott az utca zsivaja, j�tt meg a hangom.
— �risten! — foh�szkodtam. — Ez nem lehet igaz!
— Rendes l�ny ez a Lucilla — morogta Francisco. — Csak ne lenne annyira sz�r�s... M�g a segge is az.
Annyira ki voltam borulva, hogy meg sem k�rdeztem t�le, honnan a fen�b�l tudja...
Amikor elj�tt az id�, hogy t�voznunk a tavern�b�l, egyik�nknek sem akar�dzott hazamenni. Francisco nekid�lt egy oszlopnak, �s kiny�jtotta a kez�t Luciano fel�.
— Fogadjunk t�z aranyba, hogy nem csin�lta meg!
— Te h�lye! — n�zett r� s�t�ten Luciano. — Ha megnyered, mire m�sz vele? Lucill�nak adod vagy a h�h�rnak?
Keresztet vetettem, pedig nem szok�som, miel�tt kinyitottam volna, az ajt�t. �vatosan nyomtam be az ajt�sz�rnyat, bal kezem mutat�ujj�val, pedig nem is hiszek a babon�kban. Mondom, kinyitottam az ajt�t, azt�n felord�tottam. Luciano a v�llamba kapaszkodott, Francisco pedig idegesen b�f�g�tt a f�lembe.
Amit l�ttam, megfagyasztotta bennem a v�rt.
El�sz�r is, a szob�ban t�k�letes rend uralkodott, ha ezt a tiszta �s rendes alkimistam�helyt, amely ott csillogott-villogott az orrunk el�tt, egy�ltal�n szob�nak lehetett nevezni. A g�rebek �s g�rcs�vek k�z�tt, egy kis asztalk�n, amely eredetileg Lucilla f�s�lk�d�asztalk�ja volt, egy vastag templomi gyertya vil�g�tott �les, er�s f�nnyel. Nem cs�p�g�tt, nem f�st�lg�it, nem fogyott.
Az alkimista elk�sz�tette a csodagyerty�t.
Nem volt annyi er�nk, hogy odamenj�nk hozz�. T�volr�l b�multuk, mint a csodatev� Sz�zanya k�p�t. Az alkimista cs�p�re tette a kez�t, �s b�szk�n n�zett a gyerty�ra.
— Na?
— Sz�d�letes — morogta Luciano. — Ha nem lenn�k pap, azt mondan�m, hogy csoda t�rt�nt.
Az igazi csoda azonban csak ezt�n k�vetkezett. Lucilla, aki a kereveten terpeszkedett, fel�llt, elfogva el�l�nk a kil�t�st. Azt�n k�jes, boldog mosollyal a ruh�j�hoz ny�lt, �s mintha csak ketten lenn�nk a kamr�ban, vetk�zni kezdett. Luciano nem tudta, hov� n�zzen, Francisco pedig elfintor�totta az orr�t.
— Lucilla!
Figyelmeztet�en csengett a hangom. Azt hittem, r�szeg. Ez a h�lye alkimista biztos megitatta valami kotyval�kkal.
Lucilla m�r a legals� r�tegn�l j�rt, amikor siker�lt lefognom a keez�t. �risten! Mi lesz, ha ezek megl�tj�k? Hiszen j� l�ny �s nem tehet r�la, hogy olyan sz�r�s, mint a majom! Az�m honnan a fen�b�l tud err�l Francisco? — jutott az eszembe, s a sz�rny� gyan�t�l elernyedt a kezem. Ez viszont �ppen el�g volt Lucill�nak, hogy megszabaduljon t�lem, �s leh�nyja mag�r�l utols� ruhadarabjait is.
Egyszerre ord�tottunk fel mind a h�rman.
Lucilla test�n nem volt sz�r — kiv�ve ahol j�, ha van —, feh�r �s selymes volt a b�re, mint az alab�strom.
Se k�pni, se nyelni nem tudtunk a meglepet�st�l.
Lucilla �gy p�rg�tt el�tt�nk, mint a v�s�ri ringlisp�l. Mi meg forgattuk a nyakunk; csak �gy kattogott benne a m�sz.
— Tetszem, fi�k�k?
Azt�n lassan, h�ttal fel�nk, felh�zkodta mag�ra a ruh�j�t.
— Mi… t�rt�nt? — suttogtam a b�szk�n b�logat� alkimist�nak. — Hogyan…
— Megsajn�ltam szeg�nyt — mondta a kis fick�, �s mosolyt nyomott el majomk�p�n. — Csin�ltam neki egy ken�cs�t. Hetente k�tszer, f�rd�s ut�n, ha pattan�sok keletkezn�nek, az ellenjavallat…
A t�bbit nem �rtettem.
Lucilla fel�lt�z�tt, r�nk mosolygott, �s csod�k csod�j�ra, m�r nem l�ttam azt a f�nyt a szem�ben, ami miatt felkeresett.
Meg�llt mellett�nk, t�sk�j�val a karj�n, megringatta a cs�p�j�t, �s... ekkor borzalmas dolog t�rt�nt. R�snyire nyitott sz�j�ban r�zsasz�n� bubor�k jelent meg, amely vill�mgyorsan n�veked�snek indult. �mulva n�zt�k, hogy szempillant�s alatt akkor�ra n�tt, mint Lucilla feje. Nagyot ord�tottam, �s megragadtam a kez�t, ha elesne, a karjaimba d�lj�n.
Luciano im�ba fogott, Francisco jajgatott, s mind a h�rman hasra v�gtuk magunkat, amikor a bubor�k eldurrant.
Luciano felt�rdelt, �s remeg� hangon k�rdezte.
— Ez… mi?
Az alkimista fel�nk ny�jtotta a tenyer�t, amelyen k�l�nb�z� sz�n� goly�csk�k gurultak ide-oda, �s sz�gyenl�sen r�nk mosolygott.
— R�g�gumi. K�rtek?

Az erk�lyen �lt�nk �s v�rtuk, hogy felgy�ljon az �gen az els� csillag, amely a kardin�lis fogdmegjeinek a j�tt�t jelzi. El�tt�nk n�h�ny kupa bor �llt s�s mandul�val. N�zt�k az eget �s hallgattunk. V�rtuk az alkimist�t, hogy befejezze leg�jabb m�v�t.
Mert miut�n Lucilla hazament, vissza�lt a g�rebei k�z�, �s �j munk�ba kezdett. Azt mondta, nem b�zik a kardin�lisban, �s ut�lja, ha ny�lt t�z�n s�t�getik.
F�lrevonult, �s most zsebbe dughat� t�zolt� k�sz�l�ket b�tyk�l mindh�rmunknak.