A po�ta a lugas alatt �lt �s k�romkodott. A kiborult tintatart�b�l kifolyt tinta v�gig�ml�tt az asztalon, r�cs�p�g�tt kit�rdesett, kopott nadr�gj�ra, hanyagul f�re haj�tott zsin�ros s�veg�re, lyukas talp� csizm�j�ra.
“A kutya �ristenit neki!” — foh�szkodott, �s lehajolt, hogy let�pjen egy f�csom�t, amellyel rendbe teheti az asztalt. Sok�ig elpiszmogott a rendrak�ssal, s�t m�g a penn�j�t is meghegyezte. Azt�n ism�t csak tenyer�be hajtotta a fej�t, �ppen �gy, mint kor�bban, miel�tt elnyomta volna az �lom.
Pihentette a fej�t, �s m�r csak befel� k�romkodott.
“Mindenhat� Atyaisten! — h�borgott mag�ban elkeseredetten. — Mi�rt r�ttad r�m ezt a gyal�zatos penitenci�t? Ha m�r azt nem �rhatom, amit akarok, mert hiszen senki emberfia ki nem nyomtatja a verseimet, legfennebb a szoknya al� ny�lk�l�sakat, abb�l meg aligha vagyon egy tucatn�l t�bb, mi�rt nem valami rendesebb emberek fordulnak hozz�m, hogy szedjem r�mbe gyarl�s�gaikat, sz�let�snapi r�szegesked�s�kh�z? Mi�rt �ppen Gyulai-Nagy J�nos aty�mfia feles�ge k�v�nja, hogy szeretett ur�r�l, err�l a nagyra n�tt pondr�r�l verseljek neki. Mi�rt, mi�rt?”
D�h�sen kiny�jtotta a kez�t, �s megmarkolta az asztal v�g�re �ll�tott �nkup�t. Nyelt n�h�nyat a savany� borb�l, azt�n undorral megr�zk�dott.
M�g ez is! Sejtette ugyan, hogy Gyulai-Nagy nem a legjobb bor�val trakt�lja a hozz� hasonl� b�rmunk�sokat, de ez a l�re mindenen t�ltesz! —Szerencs�je, hogy a t�len hirtelen j�tt k�h�g�se elm�lt tavasz �rkezt�vel, mert ez a savany� h�gy a hal�lba k�h�gtetn�…
Megr�zk�dott, �s a t�relmesen hever� penn�ra meredt.
“Tollam, tollam, tollacsk�m... Feh�r h�t� kismacsk�m…
Hogy a rosseb essen bel�m, most is marhas�gokon j�r az eszem, amikor legkevesebb fert�ly�ra m�lva kisompolyog Gyulai-Nagyn�, �s k�v�ncsian a pof�mba b�mul, hogy mifajta r�meket f�rceltem �ssze a holnap esti lakom�ra… Ahova persze engem, aki az est f�nypontj�nak �g�rkez� k�ltem�nyt �rtam, esz�k �g�ban sincs megh�vni… — morfond�rozott a po�ta, �s megsimogatta a penn�t. — Hej, a l� r�gjon meg, mi a fen�t csin�ljak veled, mi? Ha var�zspenna lenn�l, neki�lln�l, �s meg�rn�d helyettem ezt a… nem is tudom, mit. Atyaisten, hiszen mindj�rt v�ge a fert�ly�r�nak!... Legal�bb k�t vagy h�rom sorhoz seg�ts hozz�, a t�bbit majd csak �sszekalap�lom valahogy magam is! Csak az eleje!... Uramisten, de neh�z is elkezdeni egy verset... M�g akkor is, ha nem is vers, csak egy hord�cska k�zepes bor �ra.”
Behunyta a szem�t, megvakarta orra t�v�t, s�hajtott, �s szem�t kinyitva �rni kezdett.

kitette a pontot, azt�n elr�hintette mag�t. Mennyei Aty�m az �gben! Mi�ta csak �rni lehet ezen a nyelven, �s po�t�k l�fr�lnak szerte az orsz�gban, akik hal�lt megvet� b�tors�ggal forgatj�k a penn�t, enn�l ocsm�nyabb k�t sort m�g aligha �rtak le t�nt�val pap�rosra. M�g Balogh Menyus se, pedig annak a t�kolm�nyaival patk�nyt lehetne irtani. Legsz�vesebben �sszet�pte volna a pap�rt, �s megette volna k�nj�ban, de tudta, hogy Gyulai-Nagyn� gondosan megsz�molta az �rkusokat, �s er�sen sz�mon k�rn� rajta, ha egy is feleslegesen elpazarl�dna bel�l�k.
M�g egyszer elolvasta a k�t sort, azt�n felder�lt keskeny, s�padt, lekonyult bajusz� �br�zata. Mi lenne, ha harmadik sork�nt azt �rn� oda, hogy:
Dugjon sepr�nyelet nagy, k�v�r segg�be!
Vihogott, �s sz�rny� k�s�rt�st �rzett, hogy meg is tegye, amit elgondolt Csak h�t az �rkus pap�r... Szomor�an letett a terv�r�l, �s csal�dottan k�rm�lte le a harmadik sort:
Adjon eg�szs�get sz�z �s m�g t�z �vig...
D�h�sen az asztalra v�gta a penn�t, �s n�h�ny korttyal meger�s�tette a lelk�t. A rosseb essen bel�! Enn�l m�g az is felemel�bb munka volt, amikor Csurg�n egy sereg neveletlen nebul�t eresztettek a nyak�ba. Azokkal legal�bb m�t�zni lehetett, ha okulni nem is akartak. Igencsak megdolgoztatt�k az�rt a p�r forint�rt, de legal�bb n�vekedett az eg�szs�ge a sok mozg�st�l.
Hirtelen egy k�v�rk�s, pirospozsg�s n�i arc bukkant fel el�tte. Ijedten felkapta a kez�t, hogy elhessentse a l�tom�st.
“M�s se hi�nyzik, mint hogy te is el�gyere! — morogta, �s let�r�lte az orvul el�lopakodott izzads�gcseppeket a homlok�r�l. — Hogy te is a sz�vemet facsargassad. Mi v�gre? Eltemettelek a lelkem m�ly�n, nyugodj�l b�k�ben! Igaz, hogy versezetet �rhatn�k r�lad, hiszen ha r�d gondolok, minden zen�l bennem, de mi lenne bel�le? Semmi. Annyi p�nzem nincs, hogy kinyomtassam, ha meg csak egy �rkusra �rom, elviszi a sz�l... Hiszen ember sincs sz�les e haz�ban, aki figyelmezne r�m! Nagy marha az is, aki po�t�v� lesz ebben az orsz�gban!”
B�lintott, �s nagyot h�zott a cinkup�b�l. Gyer�nk! H�rom sor m�r megvan... Ha sz�zig felviszi, nem lesz semmi baj. Sz�zt�l k�tsz�zig megforgatja az els� sz�z sort, azon t�l meg m�r �des mindegy, hiszen az �nneps�gen k�tsz�zig sem jutnak el. M�r sz�zon t�l belefojtj�k a sz�t a felolvas�ba. M�g szerencse, hogy nem �t h�vt�k or�tornak!
Belem�rtotta a penn�t a t�ntatart�ba, amikor egyszerre csak felt�madt a sz�l. Hirtelen csapott le r�, mintha garabonc�s �rkezett volna fekete k�peny�be tekerg�zve. Az �rkusok megemelkedtek, �s elrejt�ztek a bokrok al�. A lugas levelei lebegtek, mint �nnepi z�szl�csk�k: f�ldre haj�tott s�veg�n hajladozott a toll, mintha G�czei uram geb�j�re pattant volna, �s most ott v�gtatna a Nagyerd�n.
Ami ezut�n t�rt�nt, olyan volt, mint egy �lom. S�t az is volt — ebben a po�ta pillanatig sem k�telkedett. Mert ahogy elb�biskolt, �s �lm�ban feln�zett a feje f�l�, egy �ri�si ez�stt�ny�rt l�tott lebegni a di�fa magas�ban. S csod�k csod�j�ra a t�ny�ron ablak is volt, amelyen �t len�zett r� a v�rkisasszony. Sz�ke volt, szepl�s �s s�padt k�p�, mint a v�rkisasszonyok �ltal�ban. Legink�bb persze a n�met v�rkisasszonyok.
A po�ta meg akarta emelni a s�veg�t, de nem mozdult a keze. Mint ahogy �lm�ban a l�ba sem szokott mozdulni, amikor ritk�n b�s�ges vacsor�i ut�n vadkanok kergett�k �rkon-bokron �t.
A v�rkisasszony feje mellett felbukkant egy m�sik fej is, ami n�mik�pp megzavarta a po�t�t. Szak�llas �regember volt a v�rlak�, mogorva k�p�, hasonlatos Gyulai-Nagy uramhoz. Ki�ltott valamit a l�nynak, mozgott a sz�ja, de a po�ta nem hallotta, hogy mit.
A l�ny kihajolt az ablakon, �s a po�ta �mulva l�tta, hogy a v�r�r le�nya eg�szen val�sz�n�tlen ruh�ba van �lt�zve, ha egy�ltal�n ruha az, ami a test�t takarja. Feh�r lepel volt, �ri�si, piros p�tty�kkel! Mint a kom�di�sokon, akik r�gi trag�di�kat j�tszanak a sz�nekben, csakhogy azok r�mai t�g�ir�l hi�nyoznak a p�tty�k.
Ennyi minden szaladt �t a po�ta fej�n, mik�zben m�g mindig s�vege ut�n kapar�szott. �gy gondolta, ak�rki is, de meg kell s�vegelnie a l�nyt. �ppen el�rte a f�c�ntoll v�g�t, amikor a l�ny kez�ben megcsillant valami. Fekete, lapos t�rgy, s az ablakon kihajolva a po�ta el� ejtette az asztalra.
A po�ta v�gre el�rte a s�veg�t, felemelte �s meglengette. Akkorra azonban az ez�stt�ny�r m�r nem volt sehol. A f�k levelei mozdulatlanul �lltak, mintha az elm�lt heti vihar �ta meg sem moccantak volna.
A po�ta felemelte a kez�t, �s megd�rzs�lte a szem�t.
Uramisten! M�g kilencvenh�t verssor, azt�n a vari�ci�k!... Kiitta a marad�k bort a kup�b�l, �s szabad kez�vel adott egy m�rs�kletes pofont mag�nak, hogy eg�szen fel�bredjen. Mit sz�lna, vajh, Gyulai-Nagy uram, ha a sz�let�snapi k�ltem�ny�be belesz�n� egy v�r�rn� �s szak�llas apja t�rt�net�t, akik egy �ri�si ez�stt�ny�rban laknak, mely Gyulai-Nagy uram di�f�ja felett lebeg.
Megr�zta a fej�t, �s vill�ms�jtottan dermedt j�gg�, amikor tekintete az asztalon hever� lapos, s�t�t t�rgyra esett. Uramisten! Hiszen ez a valami volt a p�tty�s ruh�s v�r�rn� kez�ben!
Belecs�pett a karj�ba, �s amikor konstat�lta, hogy vagy �bren van, vagy igen m�lyen alszik, igyekezv�n nem r�pillantani az ismeretlen t�rgyra, f�ldre ereszkedett, megkereste a nagy f�csom� al� rejtett kulacs�t, telet�lt�tte bel�le a kup�t, �s a csik�b�r�s j�sz�got visszadugta a f�csom� al�. Behunyt szemmel itta a bort, lassan, annyi ideig, ameddig egy ver�b lenyom a fi�k�ja tork�n egy j�kora kukacot, azt�n kinyitotta a szem�t.
A s�t�t valami mozdulatlanul hevert penn�ja mellett az asztalon.
A po�ta mereven n�zte, �s annyi ereje sem volt, hogy elszaladjon. “K�t eset lehets�ges — gondolta mag�ban, �s meg is rettent t�le, hogy mennyire tiszt�n tud gondolkozni, pedig a sz�ve �gy kalimp�lt, mint a kolomp a teh�n nyak�n —, az egyik, hogy az �rd�g incselkedik vele, a m�sik pedig, hogy a sok iv�st�l olyasmiket l�t, amik nincsenek is ott, ahol l�tni v�li �ket... Vegy�k mindj�rt az els�t, az �rd�g�t. — Beleszimatolt a leveg�be, de nem �rzett k�nk�szagot — Lehet, hogy az �rd�g k�s�rtett meg le�ny alakj�ban? De mif�le k�s�rt�s lenne ez? Nem mutogatta semmij�t, csak �llt az ablakban, �s n�zett. B�r ki tudja, mifene ez itt az asztalon. Ink�bb az a szak�llas, tal�n az lehetett az �rd�g!... P�pista dolog ez, hogy a fene vigye el �ket! A n�pet riogatni a p�pista papok szokt�k. Ami pedig a l�tom�sokat illeti, igaz, hogy Bal�zsfinak, a csurg�i seg�dn�t�riusnak gyakorta futkost�k mindenf�le fertelmes �llatok: egerek, patk�nyok az orra el�tt a sok iv�st�l, amik persze a val�s�gban nem l�teztek, de m�g soha nem hallotta, hogy ilyen fekete, lapos valamik is futk�roztak volna. Arr�l nem is besz�lve, hogy � m�rt�kkel fogyasztja a bort; az a n�h�ny kulacsocska napj�ban �ppen csak a beleit tartja rendben.”
Megbabon�zva n�zte a lapos valamit, azt�n ismeretlen vonz�snak engedve, fel�je ny�jtotta a kez�t. Miel�tt felm�rhette volna, hogy mit is tesz, a valami m�r ott volt a kez�ben, �s hagyta simogatni mag�t.
Mert a valamit simogatni kellett. Selymes volt a h�ta �s a hasa, mint a meny�t sz�re, vagy m�g ann�l is finomabb. A po�ta nem tudta elk�pzelni, hogy ilyen �llatok is l�tezzenek, ilyen selymes sz�rrel. Addig simogatta, am�g csak �szre nem vette az ar�nyl� bet�ket a selyemsz�lak k�z�tt.
Ijedten visszar�ntotta a kez�t, mire a valami kiny�lott. A po�ta kit�totta a sz�j�t, hogy felki�ltson, de a csod�lkoz�s tork�ba fojtotta a hangot. A kiny�lott k�nyv lapj�r�l egy versezet n�zett fel r�, olyan, amilyeneket � szokott �rni j�kedv�b�l, vagy b�nat�b�l, vagy k�teless�gb�l, ha lenne olyan ostoba, hogy versnek nevezn� azt a n�h�ny sor h�nyad�kot, amit az el�bb odarakott a pap�rra.
K�zel hajolt a k�nyvh�z, �s k�v�ncsian hunyorgott r�vidl�t� szem�vel. Megszagl�szta; besz�vta furcsa, er�s illat�t, azt�n �vatosan meg�rintette. Nicsak! Val�di k�nyv... hab�r m�sk�ppen n�z ki, mint a megszokott k�nyvek. Rosszabbul is �s jobban is egyszerre. A bet�i is m�sok �s a fedele is. �gy �rezte mag�t, mint amikor Halason j�rt�ban arra er�ltett�k, hogy h�zzon b� gaty�t. Egyszerre �rezte mag�t f�rfiembernek �s asszonynak is. Mintha nadr�g �s szoknya is lett volna rajta. Ez is: mintha k�nyv is lenne meg nem is.
�vatosan a puha bor�t�hoz �rtette az ujj�t, �s megsimogatta. Lehet, hogy a hollandusok csin�lt�k. Azokt�l kitelik minden ravaszs�g. A de�kok, akik arra j�rtak, mes�lt�k, hogy kisz�r�tj�k a tengert, �s a sz�raz fen�ken laknak. A piktorok meg olyan k�peket ping�lnak, hogy a f�rfiembernek elreped t�le a nadr�gja. K�v�r, hollandus asszonys�gok, a ruha meg csak imitt-amott takar valamit bel�l�k. Biztosan a hollandusok mesterkedtek ki valamit a k�nyvnyomtat� m�helyeikben, azok csin�lt�k ezt az az-is-meg-nem-is k�nyvet. Lehet, hogy a sz�ke le�ny is hollandus volt? Tal�n idekeveredett valahogyan a tenger al�l; egy nagy hull�m idedobta, vagy micsoda?...
— Elment az eszem! — t�r�lte meg a homlok�t. — Hogyan ker�lhetett volna egy hollandus haj� Gyulai-Nagy uram di�f�j�nak a tetej�re?
Kikotorta a f�csom� al�l a kulacsot, de a marad�kot m�r nem �nt�tte �nkup�ba. Ivott egy alaposat, azt�n ledobta az �res csik�b�r�st a l�ba mell�. Fogta a k�nyvet, �s maga fel� h�zta. A k�nyv a r�nt�st�i becsuk�dott, majd amikor m�r ott fek�dt az orra el�tt, ism�t kiny�lott.
A po�ta tal�lomra olvasni kezdte a sorokat.

A po�ta �gy �rezte, mintha meg�t�tt�k volna. Mintha saj�t szavait hallotta volna s�r� k�d�n �t. Mintha saj�t meg�ratlan vers�t olvasta volna a soha nem l�tott pap�rr�l.
�szre sem vette, hogy a k�nyv becsuk�dik, �s mint r�m�lt kisgyerek, aki kileste a feln�ttek titkait, mozdulatlann� dermed.
A po�ta ekkor m�r nem l�tta a k�nyvet. Mag�t l�tta Komaromban szeg�nyen, �hesen, szomjas�n, rongyos malaclop� k�peny�ben. Eg�sz �jszak�j�t egy ablak alatt t�lt�tte, v�rva, hogy csak egy pillanatra, egyetlen szempillant�sra fellobbanjon m�g�tte egy biztat� f�nysug�r.
Az ablak azonban s�t�ten, ellens�gesen hallgatott.
A hajnal b�szke f�nyei vert�k a f�kat, amikor kialvatlanul, feneketlen k�ts�gbees�ssel a lelk�ben kit�ntorgott a Dun�hoz. Tudta, hogy soha t�bb� nincs keresnival�ja az alatt az ablak alatt, � m�r m�s�, �s b�r tudatta vele, hogy ott t�lti az �jszak�t a kertben, egy picinyke jellel sem mutatta, hogy �rez valamit ir�nta. Az egyre ink�bb meleg�t� napsugarak ellen�re is �gy �rezte, hogy j�g van a lelk�ben, �s nem is olvad fel soha t�bb�.
K�s�bb, nem eml�kezett r� pontosan, hogyan is t�rt�nt, a foly�n�l tal�lta mag�t. Lecs�ccsent a z�ld f�vel bor�tott partra, �s �res tekintettel a v�zbe b�mult. Esze �g�ban sem volt bele�lni mag�t, m�gis nagyon �gy n�zett ki a dolog, mintha az lett volna a sz�nd�ka.
Alighanem ezt �rezhette az a k�t, nagy bajusz� atyafi is, akik k�s�bb telepedtek mell�je. Ut�lag visszagondolva, l�tta is �ket, amint egyik�k, hatalmas dinny�t cipelve a h�na alatt, helyet foglalt nem messzire t�le, de akkor m�g nem tudatosult benne a dolog: minden porcik�j�t bet�lt�tte a hat�rtalan k�ts�gbees�s.
Arra riadt, hogy az egyik, a nagyobb bajusz�, hossz� peng�j� k�se v�g�n j�kora szelet dinny�t ny�jt fel�je.
— Ha meg nem s�rten�m, inst�lom, jut a fiatal�rnak is. Mire feleszm�lt, m�r a dinny�t ette, �s b�k�sen t�rte, hogy az �des l� v�gigcsorogjon az �ll�n, le a malaclop�j�ra. �rezte, hogy a dinnye visszaadja �letkedv�t, amelyr�l pedig azt hitte, hogy nem t�r vissza soha t�bb�. G�piesen v�laszolgatott a k�t atyafi k�rd�s�re, �s maga is k�rd�seket tett fel nekik. Megtudta, hogy egy B�csk�b�l j�tt haj�n szolg�lnak, b�z�t hoztak Kom�romba, �s p�r krajc�r�rt vett�k a dinny�t a piacon. Bizony�ra el is b�cs�zott t�l�k, de a b�cs�szavakra nem tudott visszaeml�kezni. Amikor eg�szen mag�hoz t�rt, egyed�l �lt a v�z partj�n, kez�ben a haj� form�j�ra kiv�jt, �res dinnyeh�jjal.
�vatosan a v�z f�l� hajolt, �s beleeresztette a dinnyeh�jhaj�t a Dun�ba. A z�ld haj�test ott forgott-keringett n�h�ny karny�jt�snyira t�le, am�g csak el nem ragadta az �r.
Hosszan, szem�t er�ltetve b�mult ut�na, �s igyekezett megv�vni a fej�ben t�madt ezerf�le gondolattal. Hallotta az apr� hull�mok csacsog�s�t, amint megt�rtek a part f�v�ny�n, s a foly� k�zep�n �raml� �ri�si hull�mok moraj�t is hallani v�lte. �gy �rezte, mintha minden �rz�s, amely a lelk�ben lakik, z�g�, morajl� hull�mver�s lenne, melyet elnyom a milli� kis hull�m ostoba csacsog�sa. Azt�n meg arra gondolt, mintha a v�z, a hatalmas foly� a saj�t test�b�l eredne; � t�pl�ln�, s ahogy a dinnyeh�jat messzire ragadja, �gy viszi el a szerelm�t, v�gyait, rem�nyeit az ismeretlenbe, mind�r�kre.
Fel�llt, leporolta a ruh�j�t, �s biztos volt benne, ha lenne tint�ja, penn�ja �s �rkusa, olyan sz�p verset tudna kanyar�tani, amilyet m�g nem �rt po�ta ezen a vil�gon, mi�ta csak Isten megtan�totta az embert k�ltem�nyt �rni. Meg�rn�, hogy az �let csak dinnyeh�j, amely egy hatalmas folyam hull�mai k�z�tt lebeg: hogy ez a folyam mi vagyunk, esend� �s gyarl� emberek, �rz�seinkkel, v�gyainkkal...
Azt�n csak legyintett, �s nagyot r�gott egy k�be. Honnan vegyen �rkust, amikor cip�ra se futja? Ha akkor, a kaposi farsangi b�lon, elvette volna valamely fac�r v�nkisasszonyt, libacombbal t�mhetn� ki a gyomr�t, nem dinny�vel — gondolta �s inger�lten h�tat ford�tott a Dun�nak.
Id�ig jutott, amikor feje felett ism�t lengedezni kezdtek a levelek. Ijedten pillantott az �gre, �s elszorult a torka att�l, amit l�tott: az ez�stsz�n�, �ri�si t�ny�r ism�t ott lebegett a di�fa felett, s nyitott ablak�n �t len�zett r� a p�tty�s ruh�s l�ny. Most azonban kor�ntsem volt olyan mosolyg�s az arca, mint el�bb, ellenkez�leg, mintha f�lelem csillogott volna a szem�ben.
A po�ta minden b�tors�g�t �sszeszedve, felemelte a s�veg�t, �s a l�ny fel� intett.
A fiatal, sz�ke haj� leg�ny nyilv�n az ez�stt�ny�r m�sik oldal�n m�szott ki egy m�sik ablakon, mert csak akkor vette �szre, amikor m�r ott �llt vele szemben az asztal v�g�n. Bar�ts�gosan mosolygott r�, s a po�t�nak az volt az �rz�se, az�rt mosolyog, mert nem akarja megijeszteni.
A csillog� ruh�s, deli leg�ny megk�nnyebb�lt s�hajjal ny�jtotta ki a kez�t, �s kaparintotta meg az asztalon hever� k�nyvet. Vill�mgyors mozdulattal elt�ntette, azt�n el�gedetten �s egyszersmind k�v�ncsian a po�ta fel� biccentett.
— Sajn�lom. Nem t�rt�nt semmi... Sajn�lom.
A po�ta ell�tott� a sz�j�t, �s dermedten figyelte, ahogy az ez�stt�ny�r beleolvad a semmibe. Szempillant�s alatt t�nt el; gyorsabban, mint a sziv�rv�ny vagy a d�lib�b.
A po�ta az asztalra meredt. A k�nyv nem volt sehol.
Tenyer�be hajtotta a fej�t, �s hossz� percekig mozdulatlanul �lt, behunyt szemmel. Eg�sz �lete v�gigfutott a szeme el�tt, mintha a de�kokt�l hallott laterna magic�t l�tta volna festett k�peivel.
L�tta mag�t kisgyereknek, l�tta de�knak, tan�t�nak, po�t�nak. Azt�n azt is l�tta, ahogy az �rkusok f�l� g�rnyed, �s megpr�b�l valamit �sszefirk�lni nyomorult n�h�ny krajc�r�rt �s kis hord� bor�rt Gyulai-Nagy uram sz�let�snapj�ra. Sosem �rzett izgalom j�rta �t a lelk�t, s arra k�nyszer�ttette, hogy arra a n�h�ny sorra gondoljon, amit abban az ismeretlen, tal�n hollandusok nyomta k�nyvben olvasott. Felt�nt el�tte a Duna, a dinny�t aj�nd�koz� atyafiak, a csacsog� hull�mok, �s �... �... aki nem gy�jtott f�nyt az ablakban.
Vadul a penna ut�n kapott, belev�gta a t�nt�ba, �s �j �rkusba kezdett, nem t�r�dve vele, hogy Gyulai-Nagy asszonys�g megr�ja pazarl�s��rt.
Meglend�lt a keze, szinte �ntudatlanul �rta a sorokat:

�szre sem vette, hogy az alkonyi �gen kigyulladnak a csillagok.